“a világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem…”

Székesfehérvár, Sóstó

“csak forog körbe-körbe, mint egy tornádó, és közben teli torokból a nevét üvölti, bánatában üvölt, üvölt, mert elveszítette, dühében üvölt; üvölt, mert azt akarja, hogy megmagyarázza neki, hogy miért hagyta el, azért üvölt, hogy visszatérjen hozzá, hogy végre visszatérjen hozzá. sebaj, minden ugyanaz, pedig nélküle semmi sem ugyanaz, utálja, és hiányzik neki, egy lyuk van a testében, és a jeges északi szél keresztülsüvít rajta, a világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki hazahívjon.”

[Stephen King - Lisey története]

úton…

A kék ösvény, ami a Kőpataki tóhoz vezet (Magas-Tátra)

Úttalan utakon,

bozótokon és szakadékokon,

árkokon és vízmosásokon

törtetünk láthatatlan cél felé.

 

Úttalan utakon,

imádkozva vagy szitkozódva,

békés szívvel vagy lázadozva,

de menni kell, mert vissza nem lehet:

fekete falat épített a Múlt

a hátunk megett.

 

Úttalan utakon…

De túl lélek-határon,

túl gondolaton, túl minden álmon

valami messze vár reánk,

egy fénysugár e rút világon:

talán egy “mindent felejtés”.

Talán egy “mindent újrakezdés”

a végső sziklaszálon.

 

Úttalan útakon,

végső szívdobbanásig,

utolsó sóhajtásig,

s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:

de egyszer eljutunk a sziklaszálig!

/Wass Albert: Úttalan utakon/