Seregélyes határa

 

“Az ember,  ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.”

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

már megint…

Napnyugta

…én voltam a navigátor. ennek örömére majdnem eltévedtünk, mert miért is ne… tegnap Csőszön jártam, Árpád-házi fesztiválon. ^^ láttunk\hallottunk\kipróbáltunk érdekes dolgokat. íjásztam megint… persze talán mondanom sem kell, hogy a három lövésből négy nem talált… végighallgattunk egy rovásírás előadást, megint sok új és érdekes dolgot tudtam meg. és mit láttam? Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve – rovásírással! csak néztem nagyokat, hogy ‘hűha, ilyet is lehet látni?’ az egész napos kulturizálódásnak megvannak a maga kellemetlen hatásai is: nagyon csúnyán leégtem, a kezem, a vállam, még az arcom is, ráadásul valami enyhe napszúrás-félét is összeszedtem.alig bírtam tegnap este aludni, sőt még ma is fájt folyamatosan a mindenem. és hogy még ez se legyen elég, kora délután bokám, estefelé pedig a térgyem is megadta magát…

a képet pedig hazaérkezés után csináltam, még olyan egyáltalánmajdhogynem hullafáradtan képes voltam kicsattogni fotózni… (:

” … hideg téli éjszakán … “

cseppetsem…

… vagyok mániákus…

Udvarunk és a szántóföld

… éppencsak annyira, hogy szakadó esőben kiszaladjak fotózni, mikor ilyen gyönyörű narancsszínben játszik a környék… hehe… a hatása is megvan… egy kis megfázás, torokgyulladással kombinálva. hurááá!

egyébként a többi kép, amit aznap csináltam, is olyan, mintha valami szűrőn keresztül készültek volna. de nem. ez tényleg ilyen volt…